Keleti szél vizet áraszt

Az idei év során sokszor hallhattunk az aktuális széljárásoktól függően fel-felkapott hírekről, amelyek az Arab-világban való megmozdulásokról szóltak. A Tunéziából induló forradalmi hullám elérte a térség számos kiskirályságát. Fiatalok ezrei tüntettek az elnökök, ezredesek, forradalmi vezérek és uralkodó családok földjén és döntöttek meg több tíz éve hatalmon lévő rezsimeket. Legutóbb a nemzetközi szövetségesek által támogatott líbiai felkelők foglalták el a fővárost, Tripolit. A felkelők ultimátuma a Kadhafi-hű városokhoz most hétvégén járt le. Most a Líbiában történtekről és az események hátteréről olvashattok részletesebben.

A felkelők által használt zászló alapján
2.bp.blogspot.com

A Bastille ostroma

tundratabloids.com

Kanyarodjunk vissza egy kicsit. Nem a Nagy Francia, csupán a Tunéziai forradalomig. A történelmi párhuzamot egy „napkeleti bölcs”, Youssef Seddik, tunéziai filozófus vonta és a Jázminos forradalomnak elnevezett események valóban a Francia forradalomhoz hasonló hatást értek el. A szellemet először a WikiLeaks engedte ki a palackból, amikor a tunéziai kormányról kényes adatokat szivárogtattak ki. A jázminosok győzelme után a tüntetések meg sem álltak a nyugat-afrikai Mauritániaiától, a keleti Bahreini királyság szigeteiig. A megmozdulásokat sok helyen a Facebookon és a Twitteren szervezték. Bizony sok idő telt el azóta, mikor Landerer nyomdájából vitték a 12 pontot terjeszteni Pest-Budán és napjaink cenzorainak is jóval nehezebb dolguk van Monarchia-beli kollégáiknál. A közösségi hálókon nem könnyű feladat az emberekbe fojtani a rebellis gondolatokat és az internetre feltöltött kommenteken, képeken és videókon keresztül lehetőségünk adódott, hogy bepillantsunk egy-egy forradalom mindennapjaiba. Bár a világháló az említett országokban csak egy szűk réteg számára elérhető, az egyiptomi, líbiai és szír vezetőség jónak látta az internetszolgáltatást lekapcsolni országaikban. Persze a változásokat elsősorban a társadalmi elégedetlenség és a vallási ellentétek idézték elő, de az internetes közösségek (eszközként betöltött) szerepe felértékelődött. Ennek ellenére az Ametiszt holddal nem tervezünk egyelőre semmiféle hatalomátvételt :-).

A Jázminos forradalom,

egy tunéziai lány énekel egy demonstráción 

De mit is kell tudni Líbiáról?

I. Idrisz, Líbia királya
Wikipedia

A Földközi tenger partján, az Arab tavasz másik két győztese, Tunézia és Egyiptom között fekszik. A múltjában megtalálhatjuk a görög és főníciai gyarmatosítókat, arab hódítókat, a Római és Oszmán Birodalmat egyaránt. A múlt században olasz gyarmat volt. A II. világháború alatt véres harcok folytak az országban, ami ekkor francia, brit és amerikai fennhatóság alá került. 1951-ben Tripolitánia, Cirenaica és Fezzán tartomány egyesítésével megalakult a független Líbia. I. Idrisz, Cirenaica és Tripolitánia tartomány emírje, egy muszlim vallási irányzat, a senussiak vezetője lett Líbia első és egyetlen királya. Idrisz az olasz gyarmaturalom ellen folytatott gerillaháborúban is részt vett, majd a II. világháborúban a szövetségesek támogatására buzdította a cirenaiakat. Hatalomra jutása után 3 évvel rátaláltak a sivatagban a mesés kincsre, óriási olajmezőket fedeztek fel Líbia alatt. A hirtelen meggazdagodott királyság azonban csak 18 évet élhetett meg. 1969-ben a betegeskedő, idős király ellen a 26 éves Moamer al-Kadhafi katonai puccsot követett el. Kadhafiék nem tudtak megegyezni a tényleges hatalmat betöltő koronaherceggel, Idrisz király unokaöccsével, ezért őt házi őrizetbe vették, Idriszt pedig halálra ítélték. A trónfosztott királyt nem érte utol az ítélet, 1971-ben a török Szultáni Palotában halt meg.

A Zöld rendszer

Kadhafi párti ellentüntetés Tripoliban
www.allvoices.com

Kadhafit ünnepélyesen ezredessé léptették elő és felettesei lefokozták magukat, mert tiszteletlenség lett volna, ha magasabb rangjuk van a forradalom testvéri vezérénél. Kadhafi bizonyos időközönként ellátta az ország főbb tisztségeit, de a „Líbiai Szocialista Népköztársaság, a Forradalom Testvéri Vezére és Útmutatója” cím viselőjeként végig az ő kezében központosult a hatalom. Megszüntette a brit és amerikai katonai bázisokat. Megszakította Líbia szoros kapcsolatait a nyugati nagyhatalmakkal, erősen Izrael-ellenes politikát folytatott és a pán-arab mozgalom híveként törekedett az iszlám és arab országok egyesítésére. Erre több kísérletet is tett, de mindegyik kudarcba fulladt és az országok közti ellenségeskedéshez vezetett. Az olajjövedelmekből fejlesztette a hadsereget és jóléti intézkedéseket hozott. Kiépítette az ország szociális hálóját, nyugdíjakkal, táppénzzel, támogatásokkal, ingyenes egészségüggyel és oktatással. Az ezredes teológiai kérdésekben is döntött. Eltörölte a szunna, azaz a Mohamed cselekedeteit tartalmazó iratot, mint hitforrást és a nyugati szemmel nézve igazságtalannak tűnő iszlám törvénykezést, a shariját. Azonban a kiépülő polgári igazságszolgáltatás lehetőséget adott a koncepciós perekre és a nem lojális elemek kiiktatására. 1976-tól az ország neve Nagy Szocialista Népi Líbiai Arab Dzsamahiríja lett. Ez az egyedülálló államforma legalább olyan sokféle ideológiából merít, mint azt a neve mutatja. Kadhafi filozofikus műve, A Zöld könyv írja le részletesen a Dzsamahiríja elveit, melyben a szocializmus, arab nacionalizmus, anti-cionizmus és az iszlamizmus elveit Kadhafi személye fogja össze. 

Kadhafit ábrázoló líbiai 50 dénáros

1981-ben az Egyesült Államok flottája a líbiai partok mentén gyakorlatozott 12 tengeri mérföldre, az amerikaiak szerint nemzetközi, a líbiaiak szerint líbiai vizeken. A gyakorlat során az ameikaiak két líbiai vadászbombázót lelőttek. Kadhafiék bosszúból amerika-ellenes terroristasejteket kezdtek támogatni és bérgyilkosokat fogadtak fel, bár már a konfliktus előtt is támogattak számos terrorista- és gerillacsoportot. A Fekete Szeptember csoport által végrehajtott vérrengzés során 11 izraeli sportolót és egy nyugat-német rendőrt öltek meg az 1972-es München-i Olimpián, 1988-ban pedig egy utasszállító repülőgép zuhant le a skóciai Lockerbie felett, a merénylet 270 – köztük 4 magyar – áldozatot követelt. Számos más csoport mellett, ezeknek a merényleteknek az elkövetőit is Kadhafiék patronálták. 1983-ban a nyugati országok embergót vezettek be Líbia ellen, 1986-ban pedig az amerikaiak bombázták Tripolit és Bengázit, melynek során meghalt Kadhafi örökbefogadott lánya. A kétoldali csatározás azonban az ezredfordulóra úgy tűnt, hogy megszűnik. Líbia mintha átállt volna a másik oldalra. Leállította atomprogramját, kártérítést fizetett a Lockerbie-merénylet áldozatainak családjainak és kiadta a merénylet elkövetőit. A most tíz éve elkövetett szeptember 11-i merényletek után beszállt a terrorizmus és az al-Kaida elleni harcba. A barátság olyannyira jó volt, hogy a Human Rigths Watch jogvédő szervezet által Tripoliban talált dokumentumok szerint a Líbiai Titkosszolgálat szorosan együttműködött a CIA-val és az MI6-el. A rettegett líbiai titkosszolgálat vezetője baráti hangvételű leveleket váltott nyugati kollégáival és az együttműködés fejében számos líbiai menekültet kaptak, akiket hazájukban válogatott kínzások vártak.

Kadhafi a Time címlapján 1973-ban és 2011-ben
Google Images, Times

Kadhafi népes családja átszőtte az ország főbb tisztségeit. A líbiai telekom és posta, az állami olajexporttal foglalkozó logisztikai cég, katonai és rendőrségi különleges egységek, labdarúgó szövetség és olimpiai bizottság, de Kadhafi nemzetközi karitatív alapítványa is fiai vezetése alatt álltak, akik gyakran komoly összetűzésekbe kerültek egymással és apjukkal is. Az ezredes épségére egy speciális női testőrség vigyázott. Bár Kadhafi sokszor hangoztatta, hogy egyszerű életmódot élt, Mutasszim fia Beyoncét és más hírességeket bérelt ki karibi bulijaira. Kadhafi a külföldi nagyköveteket és külügyminisztereket állítólagos lakhelyében, egy beduin sátorban fogadta. A rezidenciájának tekinthető bunker és erődítményrendszerében azonban a felkelők luxus lakosztályokat találtak, német porcelánokkal és francia kozmetikumokkal, talán még magyar pálinkájuk is volt :-).

Kadhafi egyik fia, a Beyoncé rajongó Mutasszim,
akinek külön speciális katonai egysége volt
AFP

A család "fehér báránya" , a haladó szellemiségű Szefj al-Iszlám,
aki többször kritizálta apja politikáját
Al Jazeera

A forradalom

Egy tüntető kislány
www.alarabiya.net

Fathí Terbil ügyvédet, aki Kadhafit nyíltan kritizálta 2011. február 15-én letartóztatta a rendőrség. Ezt óriási felháborodás követette. Az emberek Bengházi városában tüntetni kezdtek. A demonstrációk hatóságokkal való összecsapásokba torkollottak, amely számos áldozatot követelt. A Facebookon és a Twitteren 17-ére meghirdették a Harag napját. A feszültségek oldásának érdekében szabadon bocsátották az Iszlám Harci Csoport 110 bebörtönzött tagját, az elégedetlenség azonban nem csökkent. A kormány állítólag fenyegető sms-eket küldött szét, benne megtiltva az állampolgároknak a tüntetéseken való részvételt. A Harag napján az ország számos városában tüntetések törtek ki. Tripoliban a kormány Kadhafi-párti ellentüntetést szervezett és reformokat helyezett kilátásba. 

Líbiai királyság zászlaja a felkelők szimbólumává vált
www.enoughgaddafi.com

Tüntetések Bengháziban
Guardian

Közben a hatóságok és a tüntetők közti harcok egyre véresebbé váltak. Számos városban bevetették a katonaságot és Kadhafi külföldi zsoldosait, akik éles lőszerrel lőttek a tömegbe, a felkelők pedig kormányzati hivatalokat gyújtogattak és katonákat akasztottak fel. Tripoliban is szerveztek rendszerellenes tüntetéseket, amit a kormány brutálisan levert. Február 20-án a tüntetések központjába, Bengháziba rendelt belügyminiszter, Abdel Fatah Junesz tábornok katonáival együtt átállt a felkelőkhöz, de a Kadhafihoz hű katonáknak engedélyezte a szabad távozást, ami aztán óriási vérengzéshez vezetett. Junesz lett a kormány-ellenes erők parancsnoka, akit azonban később, júliusban a felkelők egyik csoportja megölt, mert árulónak tartották. Cirenaica tartomány számos városa a felkelők kezébe került és a nyugati Miszrátában is harcok kezdődtek. Március 5-én megalapították Bengháziban a Líbiai Átmeneti Tanácsot, a felkelők kormányát. Az országban nagy jelentőséggel bíró törzsek –köztük sok berber törzs - megoszlottak Kadhafi és a felkelők között. Kadhafi további katonai egységeket küldött a keleti városok visszafoglalására. Líbiában kitört a polgárháború.

AFP, Patrik Baz

A Líbiai polgárháború
Telegraph

A nyugati varázsszőnyeg

A U.S.S. Enterprise-ról felszálló amerikai vadászgépek
(Nem a Star Trek-ből ismert hajóról van szó)
Reuters

Az ENSZ biztonsági tanácsa március 17-én döntött a líbiai légtér lezárásáról és szabad kezet adott a civilek védelmére minden katonai eszközzel, kivéve szárazföldi csapatok bevetésével. A nemzetközi beavatkozás nem váratott sokáig, két nappal később már berepült az első francia gép. Az amerikaiak Odüsszeia hajnalnak, a britek  Ellami-, a kanadaiak Mobil- és a franciák Harmattan-műveletnek nevezték a beavatkozást, amelybe számos NATO-tag (Albánia, Belgium, Bulgária, Kanada, Dánia, Franciaország, Görögország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Románia, Spanyolország, Törökország, Egyesült Királyság, Egyesült Államok),  valamint Jordánia, Qatar, az Egyesült Arab Emirátusok és Svédország vett részt. Tengeralattjárókról és rombolókról Tomahawk-rakétákkal iktatták ki a líbiai légvédelmet. Anyahajókról, európai és ázsiai támaszpontokról vadászgépek és bombázók szálltak fel és az amerikaiak még pilóta nélküli robotrepülőket is bevetettek. A hadművelet során kilőtték a Kadhafihoz hű erők legtöbb páncélozott járműveit, megakadályozva a felkelők számos városának elfoglalását. Bombázták a katonai létesítményeket és Kadhafi rezidenciáját, amit ő híveit élő pajzsként használva akart megvédeni. Bár fegyverbojkottot vezettek be, a felkelőknek hallgatólagosan engedélyezték a muníció utánpótlását és segítettek a csapataik kiképzésében. Habár a nyáron még úgy tűnt, hogy állóháború alakul ki, a szövetséges erők egyértelműen a felkelők oldalára billentették a mérleget.

A mozgató erő,
MOL olajfúrás az észak-iraki Kurdisztánban
www.hirado.hu

Ez a politika ellent mond a be nem avatkozás elvének és felvetődik a kérdés, hogy jogosnak tekinthető-e. A nemzetközi erők megakadályozták a lázadó városokkal való véres leszámolást és elősegítették egy remélhetően demokratikusabb rendszer kialakulását, melyben az eddiginél nagyobb figyelmet szentelhetnek az emberi jogoknak. De valóban ezt kell tennünk, ha valami nem fér bele a világképünkbe és ellentmond az erkölcsi szabályainknak? Exportálni kell a kapitalizmust és a fogyasztói társadalmat? Elfogadhatjuk, hogy a diktatúrák lehetnek gyümölcsözőek, olajozottabban működőek más államformáknál, melyeket kötöttségeik korlátoznak és az ellentétes érdekek hátráltatnak. De koránt sem jellemezhetjük ezeket a rendszereket az igencsak szubjektív igazságos szóval. Főleg ha korlátozottak az emberek jogai, nincs szólásszabadság és (politikai) foglyokat mészárolnak le a börtönökben. Ha definiálnunk kéne a diktatúra fogalmát, azt kapnánk, hogy olyan berendezkedésű állam amelyben a hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó, ítélkező hatalom) összemosódnak. A Battlestar Galactica nevű sorozatban, azonban van egy kevésbé szakszerű, de talán találóbb megfogalmazás: "Oka van annak, hogy különválasztják a katonaságot és a rendőrséget. Az egyik az állam ellenségei ellen harcol, a másik szolgálja és megvédi a népet. Amikor a katonaság tölti be mindkettő szerepet, a nép az állam ellenségévé válik." Mindkettő meghatározás megegyezik azzal, amit a Kadhafi rezsim jelentett. Persze a demokrácia koránt sem tökéletes, bár beteljesedett a szabadság fogalma: napjaink modern, szabad országaiban már mindenki azt tehet, amit szabad. Churchill erre azt mondta: "A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél." Líbián kívül más esetekben már nem mindig kész a világ igazságot szolgáltatni, mint például Szíriárában, ahol hasonló helyzet áll fenn és csak megrovásokat, meg némi gazdasági nyomást kapott a kormány. De gondolhatunk 1956-ra, mikor segélyhívásainkra csupán együttérzést és szóbeli támogatást kaptunk. Mondjuk nem voltak akkora foszilis készleteink, mint Líbiának, a makói földgáz mezőinket leszámítva, amelyek még mindig messze vannak Jeruzsálemtől.

A harcok után

Úgy tűnik a felkelők győztek. Augusztus végére elfoglalták a fővárost, Tripolit és most hétvégén járt le az ultimátum, amit a Kadhafihoz hű városoknak adtak. Számos ország –köztük Magyarország- és az Arab Liga is elismerte az Átmeneti Nemzeti Tanácsot és az ENSZ nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Kadhafi ellen, akinek hollétéről csak találgatnak. Egyesek szerint az ezredes Nigériában próbálja újraszervezni hadseregét. Azonban az elmúlt év során történt változások minket is érintettek. Magyarország szerepe diplomáciai körökben felértékelődött, ugyanis az utolsó államok között voltunk, aki fenntartotta Tripoli nagykövetségét, ami nem csak az EU, de Kanada, Görögország, Horvátország, Olaszország és az USA líbiai külképviseletét is ellátta. A magyar nagykövet szervezte meg számos újságíró kiszabadítását és a külföldi állampolgárok kimenekítését. Eközben a budapesti líbiai nagykövetség előtt is tüntetések zajlottak, amire - sok másik európai nagykövetséghez hasonlóan - kitűzték a felkelők zászlaját. Magyarországon élő líbiaiak tértek vissza hazájukba harcolni és egy magyar tudósítócsoport is ott volt Líbiában, amikor már fotóriporterek haltak meg a harcok során. Elszomorító, hogy ezeket a tudósításokat csak a közszolgálati hírforrásokon lehetett hallani, mert a lakosságot jobban lázba hozta egy-egy új valóságshow megjelenése. Európának és hazánknak is befektetési lehetőségeket jelenthetnek az Észak-Afrikában átalakuló országok, de az Arab tavasz után meg kell küzdeni a megnövekedett bevándorló és menekülthullám problémáival és a fokozódó terrorveszéllyel is. 


Líbiában 22 évvel a mi rendszerváltásunk után sikerült megvalósítani a sajátjukat.

Selluf

Források:
Time
Al Jazeera
BBS
Reuters
hirado.hu
Wikipedia
zoldkonyvetmagyarorszagnak.blog.hu
asslema.com
imdb.com